Ha egyszer valami volt, akkor az lesz máskor is? És akkor ugyanolyan lesz? vagy kicsit más? és ha kicst más, akkor menniyre más? de még a máson belül lesz ami azért hasonlít arra ami volt? Van aki tudja. Ők nem. Tudatlanságból, kiváncsiságból fakadó fájdalom.....fájdalomból hajtogatott könnyek.
Pedig, hogy szerette minden kis hajszálával, minden fájdalmáva, minden félelmével. Számára ő volt a minden, az annyi ami kell, a pont jó. De buta volt nem tudta, mi hogyan és miért működik, szeretett csak és az érzemek, gondolatok (úgynevezett) ÓRIÁS HULLÁMként csapódtak a parhoz. Elsodortak mident ami az útjukba került. Ha 10 volt, a másik 90. Szerelem és szeretet, ez volt az első lépés. Ez volt túl sok., de hát honnan tudhatták volna. És, hogy sok volt, ez lett a vesztük.
Kiváncsi, volt... nem tudta milyen az a más. Más kezét fogni, és más csukott szemét nézni éjszaka. Milyen másnak az ajkát ajakkal érezni, és milyen másnak a testét, testtel érezni. Talán még azt is akarta tudni, milyen más szivét szívvel érezni......Habár volt már ott valaki a szívében mélyen elzárva egy dobozban a sarokban a teljes sötétségben, mert hisz a doboz rejette a fényt és nem volt senki aki világosságot hozott volna. Egyedül maradtak.. Ketten egy maguk a világban. Nem volt még ezeött ilyen... mert nem volt olyan, hogy külön ő meg ő... csak, hogy ők és a kapocs köztük. A kapocs megmaradt. erre szükség volt a túléléshez. az hogy külön, az csak az,hogy egymás mellett, csak nem együtt..küzdenek az élettel a fájdalmakkal, férfiakkal és nőkkel. És valóban. Sokszor még azután, hogy már külön utat jártak, egyszer egyszer úgy puffant, hogy elmondhatta mi hogy megy neki, hogy birja azt az életet egyedül, hogy megy neki és a kiváncsisága is kielégülésre talált. Kérdezett is, tudott is. örült is és néha félt is. De működött. Tudta, hogy azok az utak egyszer majd találkoznak megint, akkor már amikor senki nem kiváncsi többé, amikor már senki nem akar mást megtudni és kipróbálni, csak élni nyugalommal, egymást mellett és együtt.
De a baj megtalál. Mikor nem talál meg? Az ördög maga és az emberi butaság. a szavak és a tettek és az hogy talán mégis másook, vagy másokká lettek egyedül. Szép nap volt. Az is és a megelőző napok is. Készülődés, izgalom, mosoly és nevetés. És jött a nap. Mindenki együtt ünnepel, mindenki ott van aki számít és jelent valamit vagy valaha jelentett. Tudták, hogy nem lesz könnyű, tudták, hogy veszélyes lehet. De biztak egymásban... legalábbis ő bizott. Fura éjszaka volt. Kérdések,pillanatok, pillantások, mondatok és válaszok, koktélok és táncok kábították a népet,és kábították őket. Végül mindenki elfáradt, és indulni készült. Ki nem mondott szavak talán, félre értett gesztusok tettek tönkre egy álmot. Egyet biztos. Csak azt akarta, hogy tudja, hogy bármi történt, vagy bármi fájt az este folyamán. Ő ott lesz mindig mellette egy ideig mellette, aztán majd vele. Ha bármi a baj, ha bármi fáj ott van és segít ahogy tud. Nem kell félni, mert a doboz is a megvan a szívmélyén, az emlékek is megvannak, és a kapocs is megvan. Néhány óra csak, hogy a nap ismét feljöjjön. De akkor nem tudta még reggel, hogy ez a nap már soha többé nem fog ugyanúgy ragyogni mint azelött. Egy döntés amit valahol, valaki meghozott. Ünnep után nem haza menni, búcsú után nem az ujboli találkozást várni....ebben az esetben életeket és embereket fordított ki önmagukból és szíveket szaggatott szilánkossá. Soha többé, nem látta benne a jövőt, és soha többé nem látott benne embert. Mondták annyian, hogy ennyit nem ér és a megbocsájtás fontos. Kivánata is.. teljes erejével, kivánta és erről álmodott...törekedett felejteni vagy csak nem törődni. De nem. Fájt neki. Fájt még neki nagyon sokáig. És fájni is fog élete végig. Minden eggyes évben, azon a napon tudni fogja, hogy: Igen, ez az a nap ami azelött hányszor melletted ért és ez az a nap amikor akkor magamra hagytál.
